Bukchon Hanok Village, Kwangjang piac, Namsangol Hanok Village, Namdaemun piac és irány Busan

 Utoljára ott hagytam abba, hogy a Namsan toronymászásunk után másnap pihenőt tartottunk. Igen jól sejtitek ma is ilyen napunk van:D ezért is vettem elő a gépet megint:) Ahogy írtam utoljára a 8 nap alatt sokat mentünk és nagyjából pár park kivételével minden a városban lévő látványosságot körbe jártunk, már csak két Hanok városrész maradt és két nagyobb piac, így úgy gondoltuk ezeket célozzuk be megbontva. 

Szombaton Bukchonban kószáltunk el 1,5-2 órát. Szinte a metro megállóban volt két turista segítő emberke (szinte minden látványosságnál vannak párban. Könnyű megismerni őket tűzpirosban vannak, cowboy kalapban) , kaptunk tőle térképet, ami jelölte a javallott útvonalat, beszínezte nekünk melyik házak nyitottak megtekintésre is. Sok mindent nem tudok írni, bár kedves kis városrész pár utca kivételével inkább csak az jellemző rá, hogy tele van pici házzal a 20 emeletesek között. Azt meg kell hagyni, hogy az egyetlenek akik nem tartották a hangoskodás tilalmát maguk a koreai turisták voltak:D

Nagyjából ilyen vegyes felvágottként kell elképzelni a  4-5 tényleg kifejezetten hanok épületes utcák között. Ettől függetlenül kedves kis hangulata volt, pár igazán aranyos boltocskával. Egyik kedvencem egy helyi művész boltja volt, ahol a festményeit meg lehetett venni puzzle formában is. Egyet gyorsan be is húztam anyumnak, aki imádja a puzzle-ket:) Jó pár nasis bolt, meg apróságok, inkább kézműves boltok voltak. Sok zárva volt, de látszott jó ideje nem nyitott ki vagy éppen tényleg csak munka stúdió, ahova nincs bejárás és persze a magánházak. Itt van például kimchi készítő tanfolyam is, de ha a kiírás stimmelt csak előre online bejelentkezőknek. Volt koreai csomókészítő műhely is, legtöbb ilyen helyen természetesen kis bolt része is volt a műhelynek. Mire végig sétáltuk a kijelölt útvonalat, benézegettünk minden házba és még karingyoltunk kis hegyeken völgyeken már majd két óra volt. Eredeti terv Namdaemun piac volt, de konkrétan rájöttünk, hogy Kwangjang szó szerint egy köpésre van úgyhogy inkább az újabb metrózás helyett inkább sétáltunk 20 percet. A nagypalotába menet egyszer már belefutottunk a piacba, elsőre nem volt túl bizalomgerjesztő, de annyi jót írtak róla, hogy félre tettem az előítéleteket és hajrá neki.  Alapvetően úgy kell elképzelni, hogy a három nagy turista piac közül (mindhármat látva) Myeongdong étel/kozmetikumok, Namdaemun 90%-ban csak ruha és bár Kwangjang mindig csak az ételeiről híres, de igazából az tényleg csak egy viszonylag kis része (talán három-négy főutca). Szóval Kwangjang... első és legnagyobb tanulság: az aki tömegiszonyos veszett messze kerülje el!!! viccet félre téve, irgalmatlan nagy a tömeg és mi még csak nem is éjszaka voltunk, amikor elméletileg a piac "él". A mellékutcákban sok ágynemű, tradicionális ruhák, háztartási eszközök, és rendes étel piac (mármint gyümölcs/zöldség/aszalt gyümölcs/banchanok). A maradék négy keresztutca az ami igazán híres az ételeiről. Már fél négy fele is vadászni kellett a helyet és európaiként minden hely túl picinek tűnt:D Esetek többségében padok voltak, szóval úgy tudsz leülni, hogy megpróbálsz mást nem állon rúgni  vagy megtaposni:P A legrosszabb, hogy útközben bekaptunk egy almát ketten (itt egy alma olyan fél kilós:D felvettük azt a szokást hogy sok mászkáláshoz egy ilyen nagy almát otthon megpucoltam felvágtam, mert sok mászkálás közben igazán sok energiát tudtak adni) úgyhogy nem igazán voltunk éhesek. Viszont el sem jöhettünk anélkül, hogy ki nem próbálunk valamit...Végül a dumpling leves mellett döntöttünk, mert igazán jól nézett ki. Oli rice cake-st kért, én pedig kézzel készített tésztásat. Érdekes volt, mert bár nem csípett igazán borsos volt, ami azért így is pikánssá tette. 

Azért itt is elkeringtünk vagy két órát, majd teli gyomorral, erős tömegiszonnyal elindultunk a várhatóan legalább annyira tömött metro felé:P Kissé megkönnyebbülve láttuk, hogy bár állnunk kellett, de legalább nem voltunk egymás szájában. 

Vasárnap kis izgalommal indult a reggelünk. Az elmúlt 9 napban a metrón két dolgot csinálhattál vagy a folyamat ismétlődő 4-5 reklámot nézted az egyik kijelzőn, vagy a nonstop ismétlődő tűzvédelmi/válság helyzetekben teendő oktató videót a másikon... Hirtelen a videó életre kelt. Egy férfi a szomszédos ajtónál egyszerűen elájult. A legközelebb álló nő azonnal kiabálni kezdett, hogy van-e a szerelvényen doktor, egyszerre négy ember legalább már hívta is a segélyvonalat, láttam ahogy járt a szemük keresni a szerelvény számát és az ajtószámot. mire a következő vágányra értünk az ajtónál már várt minket egy ember, rá nem egész két percre újabb két fő érkezett és lekísérték a szerelvényről az addigra már magához térő férfit, gondolom mentőt hívtak hozzá. Nem egész 5 perc késéssel a szerelvény már ment is tovább. Hihetetlen volt a felkészültség mind az utazók, mind a személyzet részéről. Nem volt kétségbe esés, nem volt tétovázás. Akik a közelben voltak azonnal cselekedtek és nem vártak másra. Inkább öt segélyhívás menjen be, mint egy sem. Megdöbbentő volt látni, főleg hogy mindenki a szerelvényen nem ment oda tömörülni. Feszülten figyeltek, hogy amennyiben kell menjenek segíteni, mert látszott páran automatikusan felálltak mikor segíteni kellett volna felemelni. Noh mindegy a reggeli izgalom már megvolt:D 

Végül csak megérkeztünk Namsangolba. Ez a rész kifejezetten turistáknak készült. Egy szép parkban terül el 5-6 régi ház , és egy igazi virágos park. Egy időkapszulás résszel. Két órát simán elkeringtünk itt is. Én meg voltam győződve, hogy ezek a házak replikák, de az egyik háznál le volt írva, hogy honnan hozták át. Volt itt egy híres építész háza, egy nemesi család háza (ahol épp esküvő készült, úgyhogy délután teljesen lezárták), egy tábornok háza, az utolsó koreai császár apósának háza meg még nem tudom mi :D A házak érdekessége az volt, hogy bár be nem mehettél, de végre be voltak rendezve, így látszott a helységek funkciója. Eddig a paloták 99%-ban csak üres szobák voltak. Ezek az épületek voltak a park egyik oldalán a másik oldalán pedig rendes park volt. Bár direkt tavasszal jöttünk, hogy lássuk a fák virágzását néha kicsit bánjuk, ugyanis a legtöbb helyen a patakok/medrek/víztárolók mind üresek. Szóval az őszi utazásnak is határozottan meglenne az előnye. Amióta itt vagyunk többször elhangzott-főleg idegenvezetőktől-, hogy November első hetében jó itt lenni, mert sok ünnepi szertartás van és gyönyörűek a vörös/zöld színek váltakozása és minden patak/víztározó a palotákban tele van. Noh itt volt egy gyönyörű rész, ami látszódott hogy amúgy egy csobogós, mini vízeséses patak lenne apró hidakkal az egyik oldalról a másikra, csakhogy most nulla vízzel...Szépnek szép volt így is, de az ember képzelete kellett milyen is lehet teljes fényében. De így a gyönyörű virágokat csodálhattuk, a fenyőkről nem is beszélve...

Innen az egyetlen megmaradt turisták által látogatott piacnak vettük az irányt - Namdaemun. Út közben meglepődtünk, mert egyenesen Myeongdong piac mellett sétáltunk el... Eldöntöttük hazafele még beugrunk ide. Namdaemun piac olyan, mint otthon a kínai piac:P Ide tényleg az ember csak ruhát jönni jöjjön :) Mármint érdekes volt végig járni és átlag méretű emberek szerintem simán be is vásárolhatnak itt minden féle menő cuccot, de a mi csomagjaink már így is fullon voltak és mi átlagon felüli méretek vagyunk úgyhogy mi tényleg csak nézelődtünk :P Így viszont mikor láttuk, hogy itt bizony nem lesz vacsora , megirányoztuk Myeongdongot. Így utólag a három piacból nekem annak ellenére, hogy ez is mindig tömött volt, hangulatilag ez tetszett a legjobban. A kaják bár túl vannak árazva, sok kis adag 2-4-10 ezer wonért, úgyhogy könnyű otthagyni 50-60 ezer won-t is két embernek úgy hogy egy kaját vettünk és próbálgattuk ketten. Úgyhogy most sorra vettünk pár olyan dolgot, ami múltkor kimaradt és amit újrázni kellett:P Kipróbáltuk a sültkrumpli tekercset (hagymaporral),  nekem jobban bejött volna szimplán, maga a hagymapor ráolvadt és nagyon erős íze volt. A cukros gyümölcsöknél figyeljetek, hogy olyan árusnál vegyétek, ahol lecsöpögtetik és nem csak lerakják. Múltkor iszonyat finom volt, gyenge vékony cukor réteggel, most nem voltam ilyen szerencsés és mivel nem lecsöpögött a cukor réteg, hanem az alján rajta maradt, iszonyat kemény volt és bár jó fogaim vannak sokszor féltettem őket:D plussz totál ráragadtak a fogamra. Úgyhogy amennyire múltkor jó élmény volt, most annyira visszás:P de mindig tanul az ember. A hotteok (keltészta olajban sütve, töltve fahéjas magvakkal) még mindig isteni. Kipróbáltuk végre a tteoppoki-t és grillezett fésűkagylót zöldségekkel. Féltem mennyire fog csípni vagy mennyire paprikás szószban lesz, de ez szerencsére félig paprikás félig paradicsomosban volt és bár erősen csípett ehető volt még számomra is. Mivel ezekkel nagyjából tele is ettük magunkat vettünk vacsorára egy kis rice cake-s sült csirkét (nagyjából mint otthon a szezámmagos csirke szezámmag nélkül és rizsnudlival összesütve, csak nem annyira édes), két gyümölccsel töltött mochit és takoyaki-t. Ezek mind fincsik voltak- utólag:P a gyümölcsös mochit imádtam><

Amúgy az egyik nagy idegesség forrásom Szöulban és úgy nagyjából Koreában a szemét kérdése... SEHOL sincs kuka, még szelektív sem. Az egyetlen kukaforrásunk mikor úton voltunk a metró, ott legalább a pet palackokat ki tudtuk dobni.  Annyira erősen szelektálnak, hogy az utcán pont ezért nincsenek is kukák... Ergo pl ezek a kajáldás utcákon vagy ott az árus előtt eszed meg és adod vissza a szemeted (már ha épp gyűjti...) vagy amennyiben félre állsz hogy ne legyél útban, akkor hordozhatod magaddal egész este...A szállónkban egy kuka volt, de mivel apartmant béreltünk és magunknak kellett levinni a szemetet hamar rájöttünk, hogy jó már odafenn szétszedegetni a szemetet. Úgyhogy vagy négy zacskó volt ide oda felaggatva :D Pet palacknak, papírnak (amit ugye ki kell mosni - pl Ramenes doboz), külön egy vegyes műanyag (pl pet palack fóliája, különböző csomagoló anyagok, amúgy imádom, hogy amúgy az ilyen csomagoló anyagokra mindig jelölik, hogy mibe kell raknod...), egy food waste-nak (ételmaradék, ez a legnagyobb félelmünk, mivel ennek egyáltalán nem találtunk helyet, úgyhogy az alma héjától mindig a metrón szabadultam meg - shame on me...bár a Jeju szállásunkhoz már legalább kaptunk teljes leírást mit hol kell majd kidobni - food waste-vel egyetemben...) szóval itt kőkeményen veszik a szelektív válogatást, durva hogy mivel mindent kimosnak és szétválogatnak maga a hulladékraktár ahova leviszed konkrétan a parkoló kocsik között volt, de szagmentes és tiszta... igaz itt is van rá külön ember aki rendezi a rengeteg kartondobozt és egyéb dolgokat (kisebb zsákból nagyobba rendezést stb), de így is tiszta és szagmentes. Noh de vissza az eredeti fonalhoz...

Ezzel el is telt az utolsó szöuli délutánunk, ahogy hazaértünk bepakoltam még a maradék szárítón lévő ruhát, és nagyjából mindent elkészítettem másnapra, hogy csak az utolsó dolgokat kelljen bedobni a bőröndbe, majd imádkozásba kezdtem, hogy beférjünk:D

Reggel könnyes búcsút vettünk Szöultól és már nagy büszkén elindultuk Busanba, hogy bizony mi nem fogunk már lépcsőn dög nehéz csomagokat cipelni, mert ismerjük a metrót:P Ez úgy az első bejáratig igaz volt, rossz bejáratnál mentünk be úgyhogy 20 lépcső cipelés- de legalább lefele- , innentől viszont mindenhol lifteztünk:) Átszállásnál leszálltunk a metróról és félre álltunk picit, hogy elengedjük a tömeget és keressük a lift kijelzést és egy idős bácsi odajött hozzánk és angolul kérdezte hova megyünk, majd elkísért minket a liftig, mert azt hitte nem tudjuk az utat:D Megkérdezte honnan valók vagyunk, majd közölte a magyar-koreaiak testvérek! (pedig szerintem gőze sem volt hol is van Magyarország:P) minden esetre nagyon cuki volt:)

Végül elértük Seoul Station-t, a kiírások rendben vannak, csak a KTX feliratokat kell figyelni és teljesen követhetőek, az ember viszonylag hamar megtalálja a vonatmegállót. (Mielőtt elfelejtem amennyiben valaki itt pénzváltót keresne, akkor le kell mennie a repülőtérre menő vonatok szintjére, ott van egy pénzváltó. Ne keressétek odafenn a rendes vonatmegálló szintjén.) Noh itt kaptunk az első sokkot:D Irgalmatlan tömeg volt a vonatoknál... tudni kell nem vettük meg a vonatjegyeket, mert nagyjából 10-15 percenként indul vonat Busanba és úgy voltunk vele biztos kapunk jegyet. Következő sokk az volt mikor megláttuk a sort a jegypénztárnál... 

Mostanában rákaptunk az automatás vásárlásnál úgyhogy felcsillant a szemem mikor megláttam a hosszú sornyi automatát, majd gyorsan lelohadt a lelkesedésem mikor megláttam a tetején "csak belföldi kártyákat fogad el"... nagy sóhaj, szóval marad a sor... aztán szemem sarkából megláttam valamit, ami nálunk inkább sorszámhúzónak tűnt, mondom csak odamegyek megnézem mi van ráírva ééés szemem újra csillogott. Volt pontosan öt ilyen automata "külföldi bankkártyások" részére:D 

Úgyhogy rá is vetődtem, majd a lelkesedésem megint alább hagyott mikor az első három vonatnál azt láttam "összes jegy elkelt":D  Végül egy vonattal későbbire kaptunk jegyet, mint amit terveztünk. (Kemény 10 perccel később indult:P) . Hihetetlen látvány volt, hogy egyetlen vonat sem késett... 18 vagonos bullettrain 18. kocsiájába kaptunk helyet(ami amúgy vicces, mert az volt az első kocsi a mozdony mögött:P):D összesen 5 megálló, nagyjából 3 óra út. A székek kényelmesek, tiszták. Igaz én agyon fagytam annyira nyomta a hideget és annyira a tájra sem tudtam koncentrálni, mert sok hegyen (lásd alagúton) mentünk át, így szinte álmosítóan hatott ahogy folyamat fényből sötétbe ki-be-ki-be. Minden esetre érdekes élmény volt 300-val hasítani, ahogy a táj csak úgy repül melletted... Annyit tanultunk Koreából, hogy mindenhol van lift vagy mozgólépcső (főleg időseknek/rokkantaknak), így a vasútállomásból simán kicsattogtunk és 15 perc sétával el is értük a szállásunkat. Nagyjából öt óra táján jártunk és már kopogott a szemünk az éhségtől, mert csak reggeliztünk. Elindultunk felfedező útra vacsora ügyben, abból a szempontból szerencsés, hogy közel vagyunk a nagy állomáshoz, hogy talán még találunk angol feliratos éttermet:D karingyoltunk egy darabig, mire egybe betévedtünk. Megint csak az segített, hogy láttuk vannak benn fehérnépek és nem nézték ki őket >< bár angolul nem beszéltek a nénik, de beléptünk már kezünkbe is nyomták az angol képes étlapot, úgyhogy rá is vetődtünk. Én kőtálas sült rizst ettem bulgogi-val, Oli végre kipróbálhatta a kimchi levest. Lehet csak nagyon éhesek voltunk, de egy ültő helyünkbe benyomtuk:P Egy érdekesség ez volt az első hely, ahol nem fogadták el a K&H-s kártyánkat, viszont a Revolut kártya működött, úgyhogy gond egy szál sem (jah és most először előre kellett fizetni, de nem csak nekünk , az ottaniaknak is, úgyhogy semmi diszkrimináció:P). Teli hassal végül hazavánszorogtunk és bevágódtunk az ágyba. 

Mai nap megint a lustulásé volt, reggel elbattyogtunk a kikötőbe, hogy megvegyük a jegyünket Jejura a kompra. Nem akartunk pórul járni, mint a vonattal. Iszonyat nagy építkezések vannak itt és felújítások, nagyon készülnek a 2030-s EXPO-ra. Teljesen új kikötőket csináltak, noh az első amit megirányoztunk kiderült csak külföldi (Japán/Kína) hajókkal foglalkozott úgyhogy magunk alá kaptuk a lábunkat és a vadi új kiépített sétányon átsétáltunk a jó messze lévő másik kikötőbe:D már építik az újat, nah az új mögött van egy régi lepukkant épület az a belföldi járat:D totál kihalt, sehol egy lélek... feliratok sehol természetesen. Végül megtaláltuk a pénztárakat kiderült a honlappal ellentétben Március 31-ig nem mennek a kompok és majd aznap függesztik ki, hogy áprilisban elindulnak-e vagy sem... úgyhogy most megy a rinya, hogy induljanak és tudjunk is jegyet venni:D különben szarban a haza és valami alternatív módot kell találnunk illetve ki kéne derítenünk egy nagy bőrönddel és egy poggyászbőrönddel is felszállhatunk-e belföldi járatra... ééés hogy kapjunk is repjegyet (mert persze a Jeju szállás árát ma vonták le><) Noh itt tartunk most:P Ma még hátra van egy vacsora vadászat és átnézzük a közeli kínai negyedet, holnap aztán tényleg belevetjük magunkat az itteni életbe...:)