Ott volt valaki, akinek nagyon hálás voltam, először ő is azt mondta zárva, de nem hagyta nyugodni és több csoportban utána kérdezett, míg kiderült, hogy március 23.-n újra megnyitották az 1 kilométeres szakaszt. Töredelmesen megköszöntem az infót, bár azért volt bennünk félsz, mivel csak oda az út két átszállás és két óra (ugyanennyi vissza is...) és nem vicces utazni 4 órát azért, hogy ne is juss be:P
Bíztunk az információ helyességében és csak nekivágtunk:P Itt az első átszállás a központi Transit stationnál van, itt megtanultuk nem mindig jó, ha kedvesen közelednek feléd. Korea erősen katolikus ország, meglepően sok templommal és hittérítővel. Jehováktól kezdve, különböző egyházi hittérítők. Amennyiben látod a szokásos kis standjukat rá se pillants, menj el mellette...alapvetően egy kedves diszkurzussal kezdenek, totál gyanútlan vagy. Bár láttam a kis standot, gyanakodhattam volna, hogy miért nincs mellette senki >< Noh mindegy, már megszoktuk, hogy kedvesen közelednek, így mikor megszólítottak minket idő kellett, mire gyanút fogjunk. Mondjuk az is gyanús lehetett volna így utólag, hogy minket két hapsi szólított le, míg kb 5-10 méterre tőlünk két csajt, pedig két nő interjúvolt:P szóval, ahol látjátok a mini standot nyomtatvánnyal elkerülni és gyanakodni, ha megszólítanak:) kivéve persze, ha meg akartok térni:P
Ez volt a legelső hely, ahol tényleg látszott a turistáknak van kialakítva minden. Az első hely, ahol a buszmegállóban volt angol utasítás mikor mennek visszafele a buszok...
Mindenhol angol nyelvű leírással/magyarázattal:
A belépő fejenként 4000 won. Két főnek nagyjából 2100 Forint. A pénztárnál van egy felvezető út a mosdókig, mielőtt lemész a barlangba viccet félre téve menj el mosdóba. Lenn hideg van és nyirkos minden, csöpögő hangok... mire kijössz tuti újra mehetsz:) Ezzel nagyjából el is mondtam, alaposan öltözz fel. Tényleg hideg van lenn, jó pont viszont: nem fúj a szél!:)
Miután átmész a jegyellenőrzésen meglátod a lépcsőket és értelmet nyer, miről próbáltak a hittérítő férfiak magyarázni, hogy tudjuk-e ott sok lépcső van felfele...
Itt Európában megszoktuk, ha barlangba megyünk az ugye cseppkőbarlang, ergo semmihez sem nyúlni és felfele nézni. Itt beletelt pár percbe, mire rájöttünk minden ami érdekes lenn van vagy mellettünk a falon, de semmi esetre sem felül :) Ezen kívül erősen kellett figyelned a lábad elé, mert volt olyan "lávamező", ahol hullámzott az egész, lukakkal tűzdelve. Egy papucsban simán kifordulhat a bokád, ha nem figyelsz.
Nem sok képet tudtam csinálni, mivel a kivilágítás is elég gyér volt
Plusz pont : jó pár helyen voltak magyarázatok kirakva bizonyos látott dologra, mindig volt angol magyarázat is.
és igen, ez is a föld, amin jártál:
van olyan rész, ami csak pár méter széles, viszont vannak egész nagy terem szerűek is végül aztán jön egy szakasz, ahol már akkorák ezek a láva hullámok, hogy egy hosszú híd van ráépítve
Végül eléred a végső állomást:
Ez a megszilárdult lávaoszlop a világ legmagasabb ismert lávaoszlopa. 7,6 méter magas, ahogy a két járatot összeköti.
A barlangnak mindösszesen 1,1 km szakasza látogatható, de ugye ez oda vissza már 2,2 km:) úgyhogy szép nyugisan nézelődve, olvasgatva szerintem nagyjából másfél órát tölthettünk odalenn. Kb 45 percünk maradt busz indulásig, úgyhogy irány a mosdó, de láttuk van valami étterem és bolt is úgyhogy megcéloztuk a nagy épületet.
Középen van egy információs iroda annak a jobb és bal oldalán van egy étterem és egy hát minek is nevezzem:D egyik fele szuvenír bolt, másik felében kávézó és ilyen rámen, corndog olcsó gyorskaják. A sok lépcsőzésben felfele picit kimelegedtünk, de hét ágra sütött a nap is, úgyhogy jöhet egy fagyi:)
Nem volt életünk fagyija, de kipróbálhattuk azt a fagyit, amit sok sorozatban láttunk:) Ettől függetlenül nagyon kellemes volt:) a boltban régi amerikai retró nóták mentek, sütött a nap, alig fújt a szél, körbe erdős rész, az embernek automatikusan jó kedve lett:) Tényleg kellemes volt csak ott üldögélni zenét hallgatva és nyalni a fagyit:)
15 perc a buszig, ideje volt összeszednünk magunkat, mert mint tudjuk itt a busz menetrend nagyjából hozzávetőleges:P +-5 perc (de inkább -5, késni egyszer sem késtek) simán előfordulhat.
Így is majd öt óra volt mire hazaértünk, az utolsó busz csippantásnál láttuk, hogy tízezer alá ment a T-money-nk, erősen meglepődtünk mivel három napja töltöttünk rá 20-20 ezret, de mivel az első két nap sokszor volt olyan, hogy nem napijegyünk volt, és le-föl szálltunk a shuttle buszra és több mint 40 perc telt el, így nem átszállásnak tekintette és minden alkalommal levonta az 1150 won-t, pikk-pakk elfolyt a pénz a kártyáról. Osztottunk szoroztunk úgy döntöttünk rádobunk 50-50 ezret, hisz még van öt napunk és Szöulban is kelleni fog az utolsó két napra (noh ezután olyan jól közlekedtünk, hogy végül 20-20 ezerrel a kártyán jöttünk haza:P elméletileg lenullázhattuk volna a kártyát, de elvette volna a gép, de annyira hozzánk nőtt az a plasztik vacak, hogy nem volt szívünk:P azt mondtuk félre rakjuk a következő utazásra ><).
Tehát cuccok lerakva, kártya feltöltve jöhet a vacsi vadászat. Tudtuk a közvetlen közeli helyeket már átjártuk, úgyhogy most gondoltunk egyet tovább mentünk. nagyjából három kereszteződéssel lentebb viszont eltátottuk a szánkat a sétáló utca láttán:D
Az egyik felszolgálónő épp jött valahonnan vissza, amikor mi épp odakinn az étlapot nézegettük és elkezdett ajánlgatni, mondtuk akkor uccu neki:) benn hatalmas tévé épp a Taxi Driver második évada ment >< nesze neked spoiler (amúgy ugyanannak a résznek különböző részleteit több helyen elkaptam:D akármennyire nem akartam lelőni a poént:D) Végül sült csontozott csirkecombot kértünk, rizzsel. Banchan az savanyú retek volt és csemege uborka:O
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése